Mivel foglalkozol most?
Hány hónapja vagy szabadúszó / vállalkozó?
Most már közel 5 éves lesz a The Pitch, mint projekt. Voltam korábban is szabadúszó, írkáltam saját blogot a https://pappgab.com oldalon startupokról és dolgoztam tanácsadóként is. A legutóbbi “vállalkozóvá váltásom” 2,5 éve volt. Vagyis 2018 január óta vagyok újra vállalkozó. És ahogy a dolgok most haladnak, maradok is ezen a téren.
Minek a hatására váltottál?
Már fiatal korom óta van egyfajta “hibrid” mentalitásom, ami azt jelenti, hogy párhuzamosan több dolgot is tudtam jó színvonalon csinálni. Nem túl sokat, de párat nyugodtan. Mindig is csodáltam, de egyben féltettem is azokat, akik egyszer csak gondoltak egyet és ugrottak. Nálam mindig a fokozatosság elve jelent meg. Vagyis már sokkal hamarabb elkezdtem tervezni az átmenetet és dolgozni az “új világon”, minthogy a váltás ténylegesen megtörtént volna.
Korábban is voltam szabadúszó, online marketinggel foglalkoztam, de akkor még a közösségi média rész dominált. Aztán kétszer is kipróbáltam az alkalmazotti létet két külön területen. De a saját hobbi projektjeimet akkor sem hagytam abba. És ebből lett utána az a vállalkozás is, amit most csinálok.
Pozitív tapasztalatok a váltás után?
Szeretem azt az érzést, hogy szabad vagyok, de közben a legtöbb dolgot kontrollálni is tudom magam körül.
Sok év távlatából anyagilag is jobban megérte önálló lábra állni, még ha az elején ebben azért nem is voltam mindig biztos.
Tanulságok?
Hány havi tartalékkal mondtál fel?
Elérhetőség:
Hallgasd meg a Gáborral készült Podcast adást is!
Vagy nézd meg az adást a YouTube-on!